A szülők legrosszabb rémálma vált valóra, amikor a Wesenberg család elveszítette kisfiát, Tedet egy vasárnap délután. Sajnos egy olyan helyen történt, ami a család számára a legbiztonságosabbnak kellett volna lennie, ahol semmi sem mehetett volna rosszul, mégis minden elromlott.
A Wesenberg család Ted holttestére talált a medencében. A teste úgy lebegett, mint egy medence úszógumi, és Paul Wesenberg beleugrott a vízbe, hogy megmentse a fiát, de már túl késő volt – sem a szájra-szájra, sem az orvosok, akiket hívott, nem tudták visszahozni a fiát.
Linda Wesenberg nem bírta elviselni a fájdalmat, hogy elveszítette a fiát, és olyan sápadtan, érzéketlenül és mozdulatlanul ült, mint elhunyt fia a temetésén. Ahogy egy hét telt el Ted nélkül a Wesenberg háztartásban, minden kaotikussá, brutálissá vált, és olyan kegyetlenné, hogy Clark már nem bírta elviselni…
Linda és Paul küzdöttek a veszteséggel, és minden nap, minden alkalommal veszekedtek. Clark minden este hangos zajokat hallott a szülei szobájából, és az anyukája frusztrált lett, majd végül sírni kezdett.
Az apukája Ted halálát az anyukájára fogta, és az anyukája mindent az apukájára. Clark minden este elbújt a takarója alatt, szorítva a mackóját, és sírva, amikor hallotta, hogy a szülei veszekednek.
Nincs olyan veszteség, amit a szeretet ne tudna meggyógyítani.
Amikor Ted ott volt vele, minden olyan más volt. A szüleik akkoriban ritkán veszekedtek, és az anyukája sosem volt szomorú vagy dühös. Minden este megpuszilta, és megölelte, mielőtt ágyba bújtatta, de már nem tette ezt.
Reggelente sem készített már reggelit, és gyakran ágyban maradt, azt mondva, hogy beteg. Most Paul készítette nekik a pirítóst és tojást reggelire, és elkezdett korábban hazaérni, hogy vacsorát készítsen, de a főztje egyáltalán nem volt olyan jó, mint Lindaé.
Clark hiányolta a testvérét. Annyira hiányzott Ted, hogy azt kívánta, ő is oda ment volna, ahol a testvére van… mert a szüleik már nem törődtek a még élő fiukkal.
Már csak az érdekelte őket, hogy ki a hibás a másik fiuk haláláért.
Egy este a dolgok még rosszabbra fordultak. Clark ismét hallotta a veszekedést a szüleitől, és annyira frusztrált volt, hogy nem bírta tovább. „Anya! Apa! Kérem, hagyjátok abba!” kiáltotta, miközben berohant a szobájukba. „Kérem, hagyjátok abba! Nem szeretem, amikor veszekedtek!”
„Nézd, Paul!” horkantott az anyja. „Miattad veszítettem el Tedet, és most Clark gyűlöl téged!”
„Tényleg, Linda?” válaszolt Paul. „És te mit csinálsz? Nem hiszem, hogy Clark csodál téged!”
Clark szülei elfelejtették, hogy ő ott van a szobájukban, és tovább veszekedtek. Ismét egymást vádolták Ted haláláért, és Clark eldöntötte, hogy nem akar már ott maradni. Az otthonuk tele volt sikolyokkal és könnyekkel, mióta Ted elment, és Clark elkezdte utálni az otthonát.
„Utállak titeket…” suttogta, miközben könnyek folytak az arcán. „Utállak titeket, ANYA ÉS APA! Nem akarok veletek élni! Megyek, hogy találkozzak Teddel, mert csak ő szeretett engem!”
Clark kiszaladt a szülei szobájából, és kiment az előszoba ajtón. Megállt, hogy összegyűjtse a dália virágokat, amiket ő és Ted ültettek a kertjükben, majd elindult Ted sírjához, ami csak blokkokra volt az otthonuktól.
„Nézd, megint sírni tetted. Biztos vagyok benne, hogy most megkönnyebbültél!” mordult Paul.
„Én tettem sírni? Ne úgy csinálj, mintha én lennék a rossz ember!” válaszolta Linda.
Linda és Paul tovább veszekedtek, miközben nem törődtek kisfiukkal, aki egyedül elszaladt a temetőbe. Clark zokogott, miközben az ujjait a testvére sírkövére helyezte, és végigsimította az égetett feliratot.
„A szeretett emlékére Ted Wesenberg” olvasta a feliratot.
Clark zokogva sírt, amikor meglátta a testvére sírját. Annyira hiányzott neki Ted!
„Én… én hiányzol, Ted,” zokogta. „Kérlek, mondd meg az angyaloknak, hogy hozzanak vissza téged?”
„…és anya és apa állandóan veszekednek. Ted, már nem szeretnek engem. Utálnak, és nem törődnek velem. Kérlek, gyere vissza, Ted! Kérlek! Senki sem játszik velem focit, még apa sem…”
Clark soha életében nem érezte magát annyira egyedül. A dália virágokat testvére sírjára helyezte, és leült a tövises fűbe, hogy elmondja neki szíve gondjait, és hogyan érezte magát elhanyagoltnak és elfeledettnek.
Clark nem tudta abbahagyni a sírást, miközben elmondta Tednek, mennyire hiányzik neki, milyen nehéz az élet nélküle, és milyen sokat változtak a szüleik. Panaszkodott neki a megégett reggelekről, arról, hogy már nem ültetnek dália virágokat, és mennyire magányos volt.
Clark szíve annyira megkönnyebbült, hogy végre megosztotta a gondjait a testvérével, hogy észre sem vette, mikor telt el az idő, és sötétedett. A temető elhagyatottá vált, és egy lélek sem volt látható. Mégis, Clark úgy döntött, hogy nem megy haza, mert ez volt az első alkalom Ted halála óta, hogy nyugalmat érzett.
Hirtelen száraz levelek rustultak mögötte. Clark rémülten körülnézett. Ki jöhetett ezen az órán a temetőhöz? Félelemmel ugrott fel, miközben a zaj egyre erősebb lett.
Rettegett attól, hogy nincs egyedül, és pánikba esett, mikor hirtelen feketében öltözött férfiakat látott közeledni.
„Nézd, ki érkezett a sötét királyságunkba! Nem kellett volna ide jönnöd, fiú!” kiáltott az egyik férfi.
„Kik vagytok?” kérdezte Clark könnyek között. „Kérem, engedjetek el!”
Clark reszketett a félelemtől, és nem tudta, hogyan szabaduljon ki. A férfiak nem engedték elmenni.
Clark rémült volt a fekete ruhás férfiak miatt, de ekkor hallotta egy férfi mély hangját: „Chad, hagyd abba! Hányszor mondjam még, hogy ne gyűljetek itt a temetőmben az idióta cimboráiddal?”
Clark megpillantotta a magas, jól öltözött férfit, aki az 50-es éveiben járhatott, miközben közeledett hozzá. „Ne aggódj, fiú,” mondta Clarknak. „Ezek a fiúk nem fognak semmit tenni. Rosszabbak, mint a gyerekek!”
„Ó, gyerünk, Mr. Bowen!” Az a srác, aki szemben állt Clarkkal, levette a kapucniját és sóhajtott. „Hol máshol történhetnek a kultuszunk tevékenységei, ha nem egy temetőben?”
„Mi lenne, ha abbahagynád az osztályzatokat égetni, és inkább tanulnál? Menj innen, vagy elmondom az anyádnak, hogy gyakran cigiztek itt! Biztos nem akarnád ezt! Na, te!” intett Clarkra. „Gyere ide, fiú. Visszaviszlek haza.”
Mr. Bowen kedvesnek tűnt Clark számára. Odaszaladt hozzá és megfogta a kinyújtott karját. Mr. Bowen elvitte őt egy kis kunyhóba, és forró csokoládét adott neki.
„Mit csináltál itt ezen az órán?” kérdezte a férfi.
Mr. Bowen kedves embernek tűnt, így Clark elmondta neki a szüleivel és a testvérével kapcsolatos dolgokat, hogy hogyan változott meg az életük Ted halála óta, és hogyan nem szerette a szüleit, és nem akart hazamenni.
***
Otthon Linda pánikba esett. Többször is próbálta hívni Paúlt, de nem válaszolt. Már több mint két óra telt el, mióta Paul elment otthonról a veszekedésük után.
Addig a konyhaasztalnál ült, és a barátjának panaszkodott telefonon. Amint letette a telefont és körülnézett, eszébe jutott: Clark nincs otthon. Hol van Clark?
Linda szíve hevesen vert, amikor ránézett az órára. Már 11 óra is elmúlt, amikor belépett Clark szobájába és észrevette, hogy nincs ott. Linda minden másik szobát és a fürdőszobát is megnézte, de Clark sehol nem volt. Úgy tűnt, mintha a levegőben tűnt volna el.
Újra próbálta hívni Paúlt, de semmi válasz. „Vedd fel már a telefonod, Paul!” kiáltotta. „Ó, Istenem! Mit tegyek most?”
Linda idegesen járkált a nappaliban. Fogalma sem volt, hol keresse Clarkot, míg… eszébe nem jutott, hogy amikor veszekedtek Paullal, Clark bejött a hálószobájukba.
„A temető!” emlékezett. „Ő Teddel akart találkozni!”
Linda megragadta a ház kulcsait, bezárta az ajtót, és sietett a temetőbe. Ahogy az első utcába fordult, meglátta Paul autóját. Megállt, és lehúzta az ablakot.
„Mit csinálsz itt?” kérdezte.
„Clark még mindig nincs itthon!” mondta, miközben beszállt az autóba. „Menjünk a temetőbe most!”
„Mi a fene?” kiáltott Paul, elindítva az autót. „De mikor… nem tért haza?”
„Nem, Paul! Mi… nos…” szünetet tartott. „Annyira veszekedtünk, hogy nem vettük észre!”
Paul és Linda siettek Ted sírjához, amint megérkeztek a temetőbe. De nem találták Clarkot.
„Clark!” kiáltott Linda. „Kicsim, hol vagy?”
Ekkor Paul megmozdította Lindát. „Linda!” kiáltotta. „Mi a fene folyik ott!? Nézd!”Paul és Linda megdöbbentek, amikor tüzet észleltek a távolban, és hangokat hallottak, amelyek énekeket adtak elő. Ahogy közeledtek az összejövetelhez, több fekete köntösbe öltözött tizenévest láttak valamiféle szertartást végezni.
«Ó, Uram» — kiáltotta Linda. «Lehet, hogy … tettek valamit Clarkkal? Ó, nem, most vesztettük el Tedet, és most…»
«Linda, nem» — vigasztalta Paul. «Ne vonjunk le következtetéseket. Várj meg itt. Bocsássatok meg, fiúk» — kezdte tétovázva, közeledve hozzájuk. «Lehetséges, hogy látta ezt a fiút itt…»
Az egyik fiú elmosolyodott, amikor Paul megmutatta nekik Clark fényképét. «A fiad rossz időben érkezett rossz helyre!»kiáltotta. «A fiadnak nem kellett volna jönnie!”
Paul feszülten nézett a tinédzserre, majd a barátaira. Azokban a köntösökben mind hülyének tűntek, és elégették a jegykártyáikat.
«Ó, tényleg?»- kérdezte, a telefonját a hátsó zsebébe tette. «Nos …» Paul megragadta a fiú gallérját, és előrántotta.
«Figyelj, kölyök; jobb lenne, ha beszélni, vagy mész haza egy törött orr!”
«Woah, woah, oké! Nyugi!»a fiú Paul figyelmeztette said. «Chad vagyok! És láttam a fiát. Nem csináltunk vele semmit! Mr. Bowen, a temetőőr elkapta.”
«Mi?”
«Elvitte a fiát, Uram. Esküszöm. A temető mellett lakik! Csak azért jöttünk ide minden este, hogy megijesztsük az embereket, ez minden!”
***
Amikor Paul és Linda megérkeztek Mr. Bowen házához, észrevették, hogy Clark és Mr. Bowen egy kanapén ülnek az ablakon keresztül. A szülők meg akarták ölelni a fiukat, de megálltak a nyomukban, amikor meghallották, hogy beszél.
Paul és Linda zavarba jött. Sírva és döbbenten hallgatták, ahogy Clark a szíve gondjairól beszélt, és Bowen Úr azt tanácsolta neki, hogy béküljön ki a szüleivel. «Még mindig imádnak téged, kisfiú» — mondta az idősebb férfi. «Nézd, kölyök. Elvesztettem a feleségem és a gyerekem. Lezuhant a gépük, és évek óta ebben a rémálomban élek, Minden egyes nap és éjjel hiányoznak. Ami a családban történt, az minden szülő legrosszabb rémálma valóra válik. Mi lenne, ha kedvesebbek lennénk velük?”
Clark egyetértett, bólintott egy bizonyos ponton.
Ahelyett, hogy gyászolná annak elvesztését, ami nincs, Használja ki az alkalmat, hogy értékelje, mi van.
Paul és Linda nem tudott tovább várni.
«Nagyon sajnálom, drágám!»Linda sírt, amikor ő és Paul beviharzott a házba. Közel tartotta a fiát, miközben könnyei szabadon folytak.
Paul bocsánatkérően nézett Mr. Bowenre, és megköszönte neki, hogy megmentette Clarkot. «Köszönöm» — mondta. «Nagyon köszönöm, amit a családunkért tettél.”
«Nem probléma. Tudom, min mész keresztül. Szóval, megértem. Tarts ki.”
Végül Mr. Bowen a Wesenbergek közeli barátja lett. Hónapok alatt idill visszatért a család háztartásába. Meggyógyulhatnak Ted veszteségéből, és végre pozitívan tekinthetnek az életre.
